mikor pár napja (vagy épp tegnap volt?) a twilightról írtam hihetetlenül megugrott az olvasóim száma, és mivel ilyen önző, komplexusos, egoista kis majom vagyok... hát szóval úgy döntöttem írok még pár sort a TWILIGHTról, had olvassanak még többen:)

az igazat megvallva kicsit meglepett, hogy ekkora sikere lett a sztorinak. persze azt már megírtam hogy én is imádtam, mégis be kell hogy ismerjem; a könyvet egy kicsit bénácskának tartottam. persze jane austin regényeire is azt mondták a szálkásszemű nagy kritikusok, hogy egy vidéki háziasszony főzés közben született unalmas fantáziái, és lám csak, a regényeit millió számra olvassák a nők, filmsikerek születnek esetlen kis történeteiből. és hogy miért? mert nincs túlbonyolítva, érti a nőket, tudja hogy szükségünk van egy Mark Darcyra, aki fehér vizes ingben kiemelkedik a tóból és hátrasimítja fényes haját. aztán este persze egyedül bújunk ágyba vagy részegen szlalomozunk az árokparton a szingli barátnőkkel, mégis olyan jó, hogy a nap egy aprócska szegletében, mikor ledőlünk a kanapéra, lábunkra húzzuk a kockás plédet és kezünkbe vesszük a Büszekeség és balítéletet Mr. Darcy ott terem komoly, kimért, hatalmas barna szemeivel. szóval ilyenek vagyunk mi nők; kell az a mesebeli herceg. Stephenie Meyer is bizonyára egy ilyen nő, ezért sikerült olyan tökéletesen fején találnia azt a bizonyos "álmodozó lányok" szögét, és megalkotnia Edward Cullent, aki a tökéletes XXI. századi Mark Darcy; a mesebeli herceg, a kimért lovag, a titokzatos férfi. csupan azt nem értem, hogy a "valódi" férfiak miért nem veszik már észre, hogy nekünk ez kell?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.