és tényleg. egy éjjel - egy viharos esőcseppkopogós, ablakverős, rednőnyrázós éjjel - alatt minden lenyugodatt. leapadtak a gondok, elszálltak a kételyek. minden elcsendesült, és most úgy érzem magam mint a tenger, ami apadni készül. hullámzom még egy kicsit, ragyogok, dobálom a habokat, de lassan, lassan megnyugszom. aztán reggel csak nézem a napfelkeltét, a partra sodort kagylókat és a nedves homokot, amibe beleivódtak hullámáim bordái. friss sós levegő, meleg nyári reggel. futni a parton, lábujjal firkálni a homokba, kagylót gyűjteni és leheveredve érezni az apró kis homokszemcsék zizegését a hajamon. nyugodt vagyok, csendes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.