most meg mi a franc van? hirtelen minden felfordult, annyira összekuszálódtak a dolgok fölöttem, alig bírok kigabalyodni belőlük. pedig eddig minden olyan szép ürességben telt, nem történt semmi, sőt még semmi semmi. Aztán ma minden szajtót dob, sőt egy egymillió fokos duplaszajtót, aztán még én esek hasra. épp most mikor annyira meg voltam elégedve ezzel az idilli unalommal. A suliban hirtelen én lettem a rosszkislány, itthon pedig a szomszédsrác úgy tesz mintha régi jó cimborák lennénk. hahó, mivan? front vagy csak dimenziót váltottam?

most az egyszer leírok minden úgy ahogy van, ennyi. semmi metafora, allegória, csipke, cifrázás, csak a tények.

az iskolában minden annyira más lett. már csak pár hét, és hogy őszinte legyek örülök ennek, bár eddig ki nem állhattam a búcsúzás gondolatát. na jó, őszinte leszek, úgysem tudja meg senki; a barátnőm megkergült, a srácok már szinte észre sem vesznek, úgy érzem senkivel sincs semmi közös témám, ügyem, de nem is igazán akarok. kocsmázás még megy, de már eléggé unalmas. a tanárok hülyék velem. de a srácok tényleg nem vesznek észre. soha nem voltam beképzelt, de itt most az leszek!!! mi van?? ezelőtt velem voltak, engem csipkedtek, hozzám dumáltak, de most!!! minden miatta van (a drágalátos barátnőm miatt), mert amíg volt barátja soha nem akart ennyire a középpontban lenni, de most... egy pillanatra sem akar kiállni a körből. hirtelen ő akart lenni a srácok legjobb barátja a csaj akivel hülyülnek, és nem veszi észre, hogy mindeközben lejáratja magát, mert össze-vissza csacsog, beszél, sikít, visít, nevetgél, csvargatja a haját, butusnak tetteti magát, nem gondolkodik csak beszél és beszél. én sohasem voltam ilyen! és ő sem volt eddig ilyen! én büszkén, elegánsan viseltem a "srácok csaja" címet, nem egy sivítozó 13 évest alakítottam! de nem baj, ennyi. nem érdekel. úgyis már csak pár hét.

új emberekhez van kedvem. tiszta laphoz, sok sok új információhoz, és meglepetésekkel teli puttyonyokhoz újhoz újhoz újhoz. kinőttem ezt a teret már.

szóval ma összetalálkoztam a buszmegállóban egy sráccal. már vagy egy éve nem láttam, és akkor sem beszéltünk sokat, mikor még "ismertem". nem is ismertem, pedig egy helyen lakunk, sokszor találkoztunk társaságban. és ma, mintha barátok lettünk volna. persze jól eldumáltunk és üdítő volt az önbecsülésemnek és lánylétemnek is hogy sétálgathattam egy sráccal, de miért?? miért volt kedves, miért állt meg mellettem és szólított meg kedves mosollyal? miért nem köszönt oda egy "hello"-t és haladt tovább? nincs kedvem játszadozni és újra visszacsöppenni ebbe a régi, még általános iskolás társaságba. engem nem is szerettek itt a lakókörnyezetben, nem is szeretnek. sznoban tartanak és beképzeltnek. vagy csak okosnak, de az nekik ugyanaz. nem jártam velük táncolni, inni, szotyizni. én sokat akartam (és akarok) tanulni, dolgozni, pénz keresni. és ezért én lettem a sznob beképzelt picsa. na de most megint kezdem, pedig nem is történt semmi. előre lejátszom az eseményeket magamban, elképzelem mi fog történni, mit fog ő lépni, mit akar tőlem és én mit fogok válaszolni, pedig nem kellene. nm is történt semmi. csak tudom hogy mi szokott jönni ez után.

megyek tanulni. nem vagyok fáradt, talán ki kellene mozdulnom, de nincs kivel. majd a hétvégén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.